|
Azt, hogy milyen is legyen a menyasszonyi torta majdnem olyan nehéz kiválasztani, mint az ifjú ara ruháját. Ma már a cukrászok szinte bármilyen igényt ki tudnak elégíteni színben és ízben egyaránt. Általában a menyasszony ízlése határozza meg a torta milyenségét de a tortának harmonizálnia kell az esküvői ruhával illetve a csokorral is.
Amikor kiválasztjátok a menyasszonyi tortát nyilván elsősorban a saját kedvencetek az első számú jelölt, pedig ezen felül még jó néhány szempontot felül kell vizsgálni. A méretét úgy kell meghatározni, hogy minden vendégnek jusson belőle, tehát a szeletszám az esküvői vendégsereg létszáma plusz még néhány szelet. Ha többszintes állványos nagy méretű tortát rendeltek akkor sem érdemes három íznél többfélére csináltatni, mert a vendégek között feszültséget kelthet ki milyet kapott és sértődés lehet a vége. A cukrászdába amit kiválasztottatok az esküvői tortátok elkészíttetésére érdemes már felkészülten érkezni akár az internetről letöltött fotóval. Érdemes minden más egyéb édes és sós sütit is ugyanott rendelni, mert így kedvezményt kaphattok. A menyasszonyi torta színvilágának kiválasztásakor érdemes az esküvői helyszínének a dekorációját is figyelembe venni, sőt kezdetektől egy kiválasztott szín köré felépíteni a terveket. Tipp: Itt érdemes szétnézned: Budapest Esküvői Torta
Cikkek
|
Kiemelt Partnereink
Szolgáltatót Keres?
Hírlevél
Kulcsszó Felhő
koszorúslány ruha Terem ékszer menyasszonyi torta esküvői helyszín esküvői csokor alkalmi ruha menyasszonyi csokor étterem jegygyűrű kesztyű mellény menyasszonyi ruha esküvői torta fátyol férfi alkalmi ruha Anyakönyvi esküvőszervező esküvői ruha menyasszonyi cipő Hivatal esküvői videó férfi esküvői ruha öltöny esküvői meghívó szállás esküvői dekoráció esküvői fotó vőfély kellék Házasságkötő fejdísz Anyakönyvi Hivatal zenekar esküvőre menyecske ruha
Minden kulcsszó |

